2012. máj. 15. 14:09 - írta ajdim

Az jutott az eszembe, hogy időkihasználás szempontjából milyen hatékony lenne már bizonyos foglalkozásokat összekapcsolni. Például a zenei újságírást / zenekritikát a szántással. Ha elég nagy a megmunkálandó birtok, az ember csak zötyög ide-oda és bambul maga elé, gondolom én. Nade akkor már zenét is hallgathatna, figyelve közben mindarra, amire figyelni kell, jegyzetelne, este meg begépelné. És ez még csak a kezdet.

Meg az is eszembe jutott, hogy kicsi koromban mekkora menőség volt, ha valaki százzal ment. SZÁZZAL! Mert az olyan elérhető dolog. Persze, mondott olyat is az ember, hogy kétszázzal, de az a csoda kategóriának számított meg ilyen lehetetlenségnek, mintha azt mondaná, hogy úgy üt, mint Superman, mert ugye Superman nem is létezik és ufó és lehetetlenség, nade ha úgy üt, mint Csáknorrisz, az végülis megtanulható. Na pont ilyen a száz is.

Meg az is eszembe jutott, hogy pedagógusok megbecsülése ide vagy oda, azért az is gáz, ha nekem kell elmagyarázni egy tanárnéninek, hogy ha kp-ban fizet és kp-s számlát kap, akkor csekken már nem kell, vagy felvilágosítani egy iskolai irodista nénit, hogy 154 óra 15 perc átszámolva nem 154,15 hanem 154,25.
És én tökre megértem, hogy megy mindenki kifele, mert kint ezerszer jobban meg lehet élni, de akkor ki marad itthon normális embernek?

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. máj. 10. 8:54 - írta ajdim

Például itten csinálnak egy édibédi üzenőtáblát kulcsoknak való csillárkampóval, de egy csomó más helyen is hasznos az említett eszköz (kevésbé édibédi felhasználási módja pl. a bambuszroló rögzítése). Szóval annak örülök, hogy a cikk szerzője rájött, hogy könnyebb behúzni a kampót, ha előtte egy szöggel előütjük a lyukat neki. Azt viszont javasolnám, hogy tök fölösleges erőltetni, ronggyal megfogni és ilyenek. Elég, ha kicsi margarinnal bekenjük a csavaros részt, és úgy becsusszan, mint a pinty.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 26. 10:29 - írta ajdim

Az jutott eszembe, hogy vajon szeretem-e annyira a munkámat, hogy azután is folytassam, hogy pl. megörököltem Dagobert bácsi vagyonát.
Aki erre igennel tud válaszolni, boldog ember.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 19. 20:17 - írta ajdim

" - Te, képzeld, jött egy új gyerek az osztályomba, az a neve, hogy Jámbor Zsuzsanna, és tudod, mi a beceneve? Jószág."

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 10. 22:25 - írta ajdim

Egy jó ideje nyúzom már a Colour Haze utolsó három albumát, próbálok fogást találni rajtuk, a dalokon, de nem könnyítették meg a dolgom, viszonylag kevés ének és sok pengetés és gitárbumbogtatás, ami nem baj, és egyáltalán, nem baj, ha egy album nem adja meg magát olyan könnyen. Mintha az egész egy tömbből lenne kifaragva, egy anyagból van mindhárom album, néhol erőteljesebb, de nem tudok egy-egy számot kiemelni, hogy né csak! ez milyen kis harcias, ez meg vicces és játékos, szóval inkább mégis csak bambuláshoz és morfondírozáshoz fogom használni.

Ez itten egy erőteljesebb darab:


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 5. 22:24 - írta ajdim

Férfi: - Mit csinálsz?
Én: - Egy Ceglédi Zoltán-interjút nézek.
Férfi: - Aha.
Én: - Jópofa és pontos.
Férfi: - Igen. És időnként olyan dolgokat vesz észre, amit csak kevesen.
Én: - Igen. (merengve) Bár a "t"-i kicsit kakuminálisak.
(Egymásra meredünk.)
Én: - Baszki, ez aztán nagyon bölcsészes volt.
Férfi: - Hát, le se tagadhatnád.
Én: - Van vodka? Hátha az tompítja az élményt.
Férfi: - Már hozom is.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 5. 12:41 - írta ajdim

Önkínzó üzemmódba kapcsoltam és most mindenféle politikai cikkeket és blogokat olvasok, így futottam bele az általam amúgy eléggé kedvelt Tökfalvi Elek tegnapi írásába. A nagy része rendben van, de a végén azt írja, hogy a válság hőse Tulassay. Hát, szerintem meg nem. Én a Geoda nevű kommentelővel értek egyet, aki szerint:

"Tulassay rektor személyes érdemeit alig kisebbíti, de
1. Amikor a dékánja januárban eltusolásra gyúrt, hallgatott;
2. Amikor a bizonyítékok gyűltek hallgatott;
3. Amikor S.P. előre belement a "vizsgáljuk ki" játékba, mert bizottságot gründolni.
4. Az egyetemén a doktori tanács akkor mert "kemény" lenni, amikor az MNO-n keresztül megjött az engedély;
5. Ugyanekkor mert az egyetemi szenátus "karakán" lenni;
6. A rektor mandátuma amúgy is lejárt volna, tehát a személyes kockázata csökkent;
7. A jól időzített felmondási kísérlet az előbbiek alapján egy, a kormány képviselőivel nagyjából összehangolt folyamat olyan lépése volt, melyben a rektor kevés személyes kockázatot vállalva tudott hosszú távú ismertségi, és akár politikai tőkét kovácsolni.

Ergo, a rektor politikusként és nem tudományos vezetőként viselkedett. Nem bűn ez persze. De szentté sem avatja."

Ez nem összeesküvés-elmélet, csak józan paraszti ész. Tulassaynak nem volt veszíteni valója, és hogy voltaképpen milyen ember és milyen szakember, azt nem egyetlen, vitatható gesztusból kell kikövetkeztetni, nem, azt a kollégái és tanítványai tudnák megmondani. Ne csináljunk hőst vagy mártírt belőle.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. ápr. 1. 19:16 - írta ajdim

Drága Velvet!

Ebben a cikkben, a koreai srácról szóló bekezdésben javítsátok már ki azt a részt, hogy "Sarah Brightman Nella Fantasiaja", mert Sarah Brightman csak egy pina, viszonylag korrekt hanggal, aki csak azért lett híres, mert a megfelelő gazdag palihoz ment hozzá. A Nella Fantasia nem az ő dala, hanem Ennio Morricone szerzeménye, A misszió c. filmben Gabriel atya témája, és nemcsak azért csodálatos, mert gyönyörű, hanem mert Morriconenak a már leforgatott jelenethez kellett zenét írnia, ami azt jelenti, hogy az oboán nem játszó Jeremy Irons találomra mozgatott ujjaihoz kellett dallamot szerkeszteni. Morricone megtette, zseniálisan. Szóval ez az ő dala. Tessék kijavítani.

Köszönöm.

A. Cs.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. márc. 30. 23:51 - írta ajdim

Ügyfelezni azért szar, mert hatványozottan jönnek az elbaszott nevű emberek, és fel se röhöghetek. Múlt héten egy "Őrnagy Őrnagy" szindrómával megáldott gyerek tűnt fel (a keresztneve és a vezetékneve ugyanaz). De legalább nem Horváth Teozófia vagy Berkenyey-Ftonkay Kloáka. Örüljünk a kis dolgoknak is.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. márc. 29. 9:19 - írta ajdim

mintha mise.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. márc. 22. 11:08 - írta ajdim

Férfi figyelt fel Rembrandt Éjjeli őrjárat c. képének egy részletére, a majdnem középen álló kislány egyedi ászeszoárjára.

Kép:

éjjeli őrjárat

És a kislány majdnem középről:

kislány csirkével

Akármennyire is meresztgetem a szemem, ennek az aranyba öltözött kislánynak egy döglött csirke lóg az oldaláról. Nem néztem utána, de ez vagy egy szimbólum, vagy a kislány nem tudott megválni elpusztult kedvencétől vagy tényleg ez volt akkor a divat.
Úgy érzem, a képzőművészet tartogat még számomra meglepetéseket.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. márc. 20. 19:55 - írta ajdim

- ... és akkor a szegény macska lefejelte a fát. Oké, tudom, elég fikciószagú a történet.
- Mért, hát van ilyen.
- Perszepersze.
- De pedig van. Mi is így jártunk, amikor kiváló raj lettünk, mondjuk a plecsnire nagy ívben tettünk, nade azzal egy hét kimenő volt a jutalom! Utazással! Micsoda kincs az! Na, szóval nyár eleje volt, de már jó meleg, és már mindenkit evett a fene a laktanyában, hogy ki kéne már menni lányokat nézni, melyiken nincs melltartó, na, és akkor kitaláltuk, hogy legyünk kiváló raj, mert minden hónapban lehetett jelentkezni, hogy na, megcsináljuk a vizsgát. Igaz, akkor csak hárman voltunk, mert a Suszterics gyerek beteg lett, és nem voltunk, csak én, Nyári Pali a mérnök meg Marics a nagy ló. Maricsot mindenki így hívta, hogy Marics a nagy ló, szép darab, fekete, piros arcú sokác gyerek volt, vagy bunyevác?, valamelyik ác, az biztos, na, és így hárman jelentkeztünk a vizsgára, amit a gyakorlópályán kellett teljesíteni, a gyakorló meg egy erdő szélén volt, és az erdő volt a cél. Na, volt mindenféle, lövészet, alaki, géppuska összeszerelése és cipelése lövészárokba be meg ki. Mi meg jó későn kerültünk sorra, addig ott kellett állni a placcon, a melegben, Marics a nagy ló morgott is, hogy ígymegúgy, mi kevesebben is vagyunk, hát mibe telt volna előre venni, és még az ebédet is lekéssük, pedig aznap túrósbatyu volt, emlékszek, na mindegy. Na, sorra kerültünk, jó kitikkadva, álmosan, csináljuk a feladatokat, alaki, ilyenek, aztán a végén a talpára rakott géppuskával kellett  befutni az erdőbe, Marics a nagy ló meg én fogtuk a két talpat, Nyári Pali meg hátul a puskát, aztán ahol a fák kezdődtek, vagy húsz méterre előtte állt egyedül egy fa, de egyedül, pont ott, ahol meg a lövészárok véget ér, na, kimászunk a lövészárokból, cepeljük a géppuskát, szidjuk Susztericset, hogy pont most kellett megbetegednie, cipelhetjük hárman négy helyett, izzadunk, nyeljük a port, és mindent jól csináltunk, és már csak az volt hátra, hogy kimászunk a lövészárokból, megkerüljük a fát és be az erdőbe a századparancsnok elé, és kimásztunk és futunk, és hát... hát az volt, hogy én úgy gondoltam magamban, hogy jobbról kerüljük meg a fát, Marics a nagy ló meg úgy, hogy balról, és hát az lett, hogy nekimentünk a töküres placcon tökegyedül álló fának.
- Mi??
- Neki. Nyári Pali hátul kapott egy nagyot a hasába a puskatustól. Ne röhögj, jó sokáig meglátszott neki.
- És a kiváló raj?
- Az? Azt megkaptuk. Ezen kívül mindent jól csináltunk, a századparancsnok meg menni akart ebédelni.
- Ne már.
- De. Ott van az emléklap nagyanyád fényképei mellett.

kiváló raj


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. márc. 20. 19:20 - írta ajdim

Máma a teszkauban megláttam életem első Pininfarina fogkeféjét (!). Tehát minden igaz, amit a válságról és a világvégéről írnak.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. febr. 27. 19:47 - írta ajdim

Ezt most találtam a 9gag-en.

robbo-bansky


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. febr. 10. 11:50 - írta ajdim

Nem azért, de a skót viccekben tényleg lehet valami. Ott van pl. MacGyver. Valahol a sorozatban kiderül, hogy a keresztneve Angus és echte skót. A találékonysága fölötti csodálatomban csak ma reggel jutott eszembe, hogy azért az se véletlen, hogy ez a skót pacák inkább összeeszkábál két zsilettpengéből és egy banánhéjból egy bombát, ahelyett, hogy lemenne a boltba és venne C4-et.
De ettől csak jobban szeretjük.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. jan. 31. 9:26 - írta ajdim

"Ja, Dénes bá szokta így mondani, hogy ércsük és tarcsa, és ilyenkor Margó néném mindig szigorúan ránéz és kijavítja, hogy: tarti!"


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. jan. 19. 14:56 - írta ajdim

Bejön a főnök azzal, hogy táppénzen van és épp csak beugrott a rendelt kajáért, de megy tovább kivizsgálásra, mert nem tudják, hogy mitől lázas már két napja. Gyerekek, de nehéz volt megállni, hogy ne vágjam rá, hogy ez lupus!


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. jan. 7. 19:09 - írta ajdim

Éppen jogi egyetemi jegyzetet gépelek be, környezetjoggal foglalkozik. Már azon nehéz volt túltennem magam, hogy a professzor úr kedvenc mondata, amit minden feleletnél vissza akar hallani, a következő: "A környezetben minden mindennel összefügg." (Pontosan így, ilyen triviálisan. Csak olyan kifejezéseket használhatsz, amilyen mélységben az ő gondolatai szántanak. Ha mélyebben szántasz és szakszerűbb vagy, féltékeny lesz és kirúg. Ha kevésbé mélyen szántasz, hülyének tart és kirúg.) De nem is ez a lényeg, hanem a jegyzet maga. Egy tanítói szakot végzett másoddiplomás jegyzete. Annál a sornál, hogy "a szabályozás adekvát legyen a szabályozni kívánt életviszonyokkal", az adekvát szó fölé ceruzával oda van írva, hogy "egyenlő értékű, a lényeget pontosan tükröző, megfelelő". Oké, nem kell, hogy minden tanárnak a fejében legyen a teljes Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára. De azért az adekvát olyan kifejezés, amit egy főiskolát végzett embernek ismernie kell. Egyszerűen nem lehet úgy szakirodalmat olvasni, hogy ne botoljunk bele. Rémisztő. Ilyenkor mindig eszembe jut, amit az egyik Raymond Chandler -regényben mond egy kivételesen emberi rendőr Marlowe-nak, valahogy így van: a rendőrség ügye pokoli probléma, a legjobbakra lenne szükségünk, de nem tudunk nyújtani semmit, ami őket vonzani tudná, ezért abból kell gazdálkodni, amit kapunk, és ilyeneket kapunk.

Update: És nem is csak a tanári gárdáról van szó, de ez a harmincéves tanárnő, akié a jegyzet, akinek nemcsak az általános műveltségével van gond, de a gondolkodási képességeivel is, mert a két sornál hosszabb gondolatmeneteknél például már rendszeresen téveszti az egyeztetést és kihagyja az állítmányt, tehát nem fogja fel a gondolatmenetet magát, szóval ez a nő ügyvédként vajon hogy tudja majd képviselni az érdekeimet?


 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. jan. 6. 9:08 - írta ajdim

A magyar Comedy Central elkövette azt a hibát, hogy már a nagyon beharangozott szilveszteri adás előtt leadta az égetést, és oké, hogy szilveszterkor mindig ismétlések mennek, de míg például Hofi mindig ül, egy ilyen égetést csak egyszer lehet élvezni.
Már amennyire. Mert oké, volt jó pár ügyes poén, és legyünk őszinték: mindaz, amit a gyerekeiről, a drogokról, a piáról és a kurvákról írtak, igaz volt, nade Tyson és Shatner kivételével a többi meghívott összesen se, még ha mind száz évig élnek, még akkor se fognak egy olyan életet összehozni, mint Sheen. Ez a gáz az égetésekkel. Az égetés tárgya mindig ezerszer érdekesebb, mint az égetők. Ott volt Shatner maga, David Hasselhoff, Donald Trump vagy Pamela Anderson. Cikik, de legalább saját jogon. És nincs annál szánalmasabb, mikor egy kezdő humorista papírból (!) övön alul üt Charlie Sheennek, csak hogy meglegyen az a tizenöt perce.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2012. jan. 6. 8:31 - írta ajdim

Szép. Kiváló megfogalmazás, hibátlan ritmusérzék.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »